Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

GYIK

GYIK

Miről szól ez az oldal?

2015-ben volt egy vízióm, amelyet csak a közvetlen környezetem tudott és támogatott mindenben végig, és amelynek a megvalósítására egy 10 éves üzleti tervet készítettem fejben. 8 évig minden egyes nap, ezzel a gondolattal keltem és dolgoztam érte a legapróbb célokon és részleteken. Ennek egyik részeredménye ez az oldal, amely innovatív koncepció alapján készült a saját kezem által, és amely egy piaci rést kívánt lefedni a kezdetektől fogva. Tükrözi mindazt, amely szerint én magam is élek, készültem a sportban és, ami én magam is vagyok. A 10 éves üzleti terv további részei az üzlet bevezetése és felfuttatása, amely minimum 2 év lesz terveim szerint és amelyet mondani szoktunk egy üzlet kibontakozására, megvalósulására a piacon.

A webshop saját innovatív ötlet alapján született meg, amelynek célja a szellemi és fizikai felkészítés elérhetősége sportolók, művészek és laikusok számára egyaránt. A webshopon sok minden megtalálható számodra a szolgáltatások terén, amely ahhoz szükséges, hogy jól érezd magad a bőrödben. Nem lehet a szellemi épséget külön választani a testi jólléttől. Szolgáltatások terén válogatni tudsz az életmódváltó programok közül, ahol találsz egészséges mozgásra és étkezésre vonatkozó programokat, illetve párhuzamosan és külön-külön is igénybe tudod venni a mentális felkészítések színes palettáját. Az oldalnak az a célja, hogy megtanítson téged hogyan tanuld meg az életmódváltást. A pszichológia szerint egy szokás, szokásrendszer kialakítása összességében akár öt évbe is telhet. Itt nem fogsz megtalálni gyors, divat diétákat. Szakember ajánlót is létrehoztam amennyiben szeretnél többrétű fejlesztésben résztvenni.

 

Hogyan tudok jelentkezni a szolgáltatásokra?

Az oldal webshopként funkcionál, így a kosárba helyezés és fizetés után azonnal kapsz egy visszaigazoló emailt, amely szerződéskötést is jelent egyben. Szerződéskötést követően szolgáltatástól függően 14 munkanap a szállítás. 

 

Mi a teendőm akkor, ha még csak érdeklődő vagyok?

Ebben az esetben az ingyenes konzultációt tudod kiválasztani a webshopban, az értesítés gombra nyomni. Ez díjtalan lesz számodra természetesen, ezért meg kell adnod az email címed, amely alapján felveszem veled a kapcsolatot. Ezt követően a Lélek menüpont alatt az Időpontfogalás opcióra tudsz rákattintani és kiválasztani az időpontodat.

 

Hogyan működik az Időpontfoglalás funkció?

Az időpontfoglalási funkció egy a webshopba integrált külsős foglalási rendszerben történik, ahol 30 perces blokkokban tudsz foglalni. Érdemes 2 db 30 perces blokkot foglalnod, hiszen a mentális felkészítések 50 perces időtartamúak.

 

Hogyan tudok gyermekemmel résztvenni a programban?

Az alábbi etikai/jogi szabályok mentén lehet résztvenni a kifejezetten junioroknak megálmodott különböző fejlesztő programokban:

Juniorok részére megálmodott csomagok. 

Korosztályok: (Kiskorú - korlátozottan cselekvőképes)

14 - 16 éveseknek

16 - 18 éveseknek

Lehetőséged van online és/vagy személyes coachingra jelentkezni, amennyiben vidéken, külföldön vagy időszűkében vagy ezzel könnyítve a mobilis kommunikációt köztünk. 

Szabályok:

Fontos!

14 év felett ugyan te magad tehetsz nyilatkozatot szerződéskötéskor, de semmisnek bizonyul a szerződés: a törvényes képviselő (szülő) előzetes beleegyezése nélkül! 

18 év alatti kliensek esetében a szülő email-es megkeresését kérem / szükséges. Ezt a fizetés alkalmával figyelembe kell venni.

Cselekvőképtelen (14 év alatti) kiskorúakkal nem dolgozom együtt!

Kiemelten fontos:

Az evészavarok diagnózisának megállapítása pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus végzettséghez kötött.

A coaching folyamat / konzultációk nem helyettesítik a pszichoterápiás munkát. Evészavarok fenállása esetén evészavar- specifikus egyéni terápia mellett vállalom a kliens mentális felkészítését. Az evészavarok diagnózisa nem kompetenciaterületem, ezek kivizsgáltatása és a fenálló diagnózis jelzése a kliens / szülő felelőssége.

 

Hogyan tudok SZÉP kártyával fizetni?

 

SZÉP kártyás fizetéssel kapcsolatos fontos tudnivalók:

Kizárólag OTP SZÉP káryával tudsz fizetni a webshopon, mert velük van szerződésünk.

A rendszer nem fogja automatikusan átirányítani a vásárlót a SZÉP kártya szolgáltató fizetési oldalára!

SZÉP kártyás Előleg fizetés címszó alatt találod meg az OTP oldalán: "A funkció kizárólag regisztrált kártyabirtokosok számára érhető el. Az előleg fizetést az Ügyintézés / Előleg fizetése menüpontban kezdeményezheti."

FONTOS! Átmenetileg kérlek, hogy ne a telefonos alkalmazásból utalj, hanem az OTP Szép kártya (fent említett) internetes böngészőjén keresztül megnyitott oldalán! Az OTP felöl létező hiba miatt, a pénz nem érkezik be. 

A megrendelésed leadását követően az alábbi lépéseket követve tudsz fizetni!

1. Lépj be a szolgáltató (OTP) oldalára www.otpszepkartya.hu. Ezen a felületeken keresztül tudsz fizetést kezdeményezni hasonlóan, mint egy banki átutalás esetén tennéd.

Ügyintézés -> Előlegfizetés:

2. Az Elfogadóhely keresőben tudod kiválasztani a webshopot:

Éptestlélek

 

Az Elfogadóhely kiválasztását követően töltsd ki az utalandó összeget, CVC kódot és a közleménybe írd be a megrendelés számát, legvégül nyomj rá a Bizonylat Elküldése gombra.

A befizetést követően jelezd kérlek emailben: andrea.ahorvath@eptestlelek.com , hogy sikeres volt a befizetésed, mert a bankszámlámra az OTP 2 munkanap után küldi az általad elutalt összeget.

 

Keresés