Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Szakemberek

Rendkívül fontosnak tartottam a meglévő tanulmányaim és a pályafutásom mellett, hogy kialakítsak egy olyan hiteles kapcsolatrendszert, amellyel tudom mások jóllétét segíteni amennyiben az adott illető ezt igényli és szeretné. Senkit sem lehet terápiába, sem más szakemberhez küldeni. Ez mindenkinek egyéni döntése, azaz a magánügye.

Amennyiben mégis úgy döntöttél, hogy szeretnél további támogatást igénybe venni, itt megtalálod azokat a szakembereket, akiket az elmúlt időszakban magam köré gyűjtöttem annak tudatában, hogy ezt a három lépcsős edukációs egészségfejlesztő rendszert létre tudjam hozni. Szerettem volna a kompetencia határomon túl is segíteni azoknak, akiknek szükséges lehet. 

LÉLEK

Feicht Marianna

Viselkedéselemző, képzésben lévő MA pszichológus, neurofeedback tréner, tranzkcióanalitikus coach, IM jegyzett mediátor, mentáltréner, pedagógus. Gyermek,- és serdülő korosztállyal foglalkozó szakember.

Elérhetőségei: Gödöllő és Budapest, előzetes időpont egyeztetés szükséges.

Telefonszám: +36-30/2019162

E-mail: feichtmana@gmail.com

Varga Gréta

Pszichológus - szexuálpszichológiai szakpszichológus, képzésben lévő családterapeuta, Belvárosi Evészavar Műhely külső munkatársa. Felnőtt korosztállyal foglalkozó szakember.

Elérhetőségei : egyéni kizárólag online, csoportos foglalkozások Budapest

E-mail: vargagretapszichologus@gmail.com

Csoportos foglalkozások

(felnőtt korosztály részére)

Varga Gréta a Belvárosi Evészavar Műhely külső munkatársa. Az induló evészavar csoport a Műhely szupervíziója alatt áll, amelyet Dr. Túry Ferenc vezet.

TEST

Szakács-Volter Imola

Gyógytornász-manuálterapeuta, kötőszöveti terapeuta (Anatomy Trains terapeuta), McKenzie terapeuta, 3D Scoliosis terapeuta, Fitmummy pre-és posztnatális tréner, okleveles pilates edző, Kismama pilates oktató, Kinematic Taping technika, Flossing, Köpölyterápia

Főbb tevékenységei: prevenció, műtétek utáni rehabilitáció, sportsérülések rehabilitációja, gerincbántalmak kezelése, kötőszöveti manuálterápia, szűlés és hasi műtétek utáni rehabilitáció, hegkezelések.

Elérhetőségei: Saját rendelő: Dunaharaszti, Festő utca 1.

Telefonszám: 30/5061095

Email cím: volter.imola@gmail.com

ÖNISMERET

(Wellness & Balance - stress management)

Vass György

Lóasszisztált önismereti tréner, Natívmethod Mentoring Program, Lovastúra-vezető, Lovastábor-vezető, Lovasoktató, lovas edző (Kardos lovasiskola),

Mérnök-informatikus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nyelvtudás: német, angol, francia (felsőfok) - több nyelven fogadja klienseit

Elérhetőségei: Őrbottyán, Budapest, 

előzetes időpont egyeztetés szükséges az alábbi elérhetőségeken:

Telefonszám: +36-30/3497147

E-mail: hello@equine-wisdom.net

Weboldal: www.equine-wisdom.net

Keresés