Tükörlélek vagy árnyas tükröződés, azaz Twin Flames kapcsolódásban vagy nárcisztikus függésben vagy?
Te történeted
Tükörlélek vagy árnyas tükröződés, azaz Twin Flames kapcsolódásban vagy nárcisztikus függésben vagy?
Képzeld el, hogy megtalálod a spirituális értelemben vett egyetlen tükörlelked egy másik emberben. Akivel az örök szerelem igéretével kapcsolódtok az idők végezetéig, mint az ikerlángok. Ebben a kapcsolódásban minden tökéletes és szinte az összes kapcsolati munka mellőzésével egyből működik minden. Hiszen egy előző életetekben ti már egy lélek voltatok, ezen spirituális utazásra való káprázat eredményeképp hirtelen egy teljes érzelmi elköteleződés közepén találod magad. Ő a te ikerlángod, a te tükörképed. A Twin Flames utazás során nem csak a lelki társad találod meg, hanem egyek vagytok pont, mint ahogyan az ikrek. Első pillantásra „egymásba szerettek” és a kémia is elsőre olyan magas szintű, hogy azt érzed ismeritek egymást minimum száz éve. Legalábbis az elején.
Akkor most szépen lassan zökkenj vissza a valóságba. Miközben olvasod ezeket a sorokat, emlékezz vissza, pörgesd vissza fejben, hogy hányszor jelentkezett az a bizonyos „nem kívánt” red flag. Számold össze, csak nyugodtan. Egészen biztosan emlékszel szép számmal rájuk! Olvasás közben az agy sokkal reálisabban képes látni a dolgokat. Írd le magadnak egy lapra, vagy egy füzetbe és kezd el átgondolni ezt, amit fent olvastál önmagadra vonatkoztatva. Kicsit szürreális. Túl szép, hogy igaz legyen. Első gondolat. Pontosan azért, mert az ikerláng szerelem a romantika egyik legrégebbi szerelmi története és bár nem gondolnánk, de vannak akik visszaélnek vele és ezt szimplán árnyas tükröződésre használják, hogy gyorsan a bizalmadba férkőzhessenek. A szerelem szélhámosai ők, azaz a nárcisztikusok. Ez a történet leírva egészen egyértelmű, azonban amikor egy ilyen manipuláció kellős közepén találod magad már nem annyira. Mindjárt kifejtem neked bővebben, hogy miért, olvass tovább! A Netflixen látható ’Escaping Twin Flames’ dokumentumfilm-sorozat történései nyomán.
Egyes pszichológiai megközelítések szerint ritka, ám létező megközelítés maga az ikerláng fogalma, azonban legtöbb esetben egy-egy ilyen kapcsolódás nem más csupán, mint az illúzió magas szintje. A különbséget egy egészséges és egy mérgező kapcsolat között ebben az esetben is onnan tudod megállapítani, hogy nem arra hallgatsz, hogy mit érzel a másik iránt, hanem arra milyen érzéseket kelt benned a másik személy. Amennyiben szorongást kelt benned bármilyen szinten is valaki, akkor az azt jelenti, hogy nem érzed jól magad a másik társaságában és érdemes mélyen elgondolkodni a távozás lehetőségén. Ahol nem a közös fejlődés a cél, hanem a bármi áron a másikkal kell maradni érzete az önmagában is egy nagy red flag. A manipulációnak számos kifinomult módszere van, amely alig észrevehető. Ilyen például az árnyas tükrözés, ahol a tiszta tükrözés módszerével ellentében visszaélnek az érzéseiddel, és árnyaltan tükrözik feléd vissza mindazt ami vagy. Például ilyen mondatokon keresztül: „Azért kerültél bele egy ilyen helyzetbe, mert rossz gyerekkorod volt.” A két tükrözés közti különbség még a tempón is észrevehető, ahol az árnyalté azonnali és gyors. A manipuláció ilyen szintű megnyilvánulása nehezen észrevehető, hiszen ügyesen összemossa az illúziót a valósággal és azonnali megfelelési vágyat ébreszthet benned. Ezáltal bizony már igen kevés idő is elég a függőség kialakulásához, főleg ha kiszolgáltatott élethelyzetben vagy. A romantikus kapcsolódást keveri a spirituális túlzásokkal, és irreálisan gyorsan tükrözi feléd a számodra létező legtökéletesebb és egyetlen vágyott lelki társ képét. Közben a megfelelési kényszert ösztönözve benned, elszólva a pár fenti mondathoz hasonló megjegyzést, valójában pedig egy komoly érzelmi visszaélésről beszélhetünk.
Nézzük meg, hogy a valóságban hogyan néz ki egy nagyon ritka, ám akár első látásra létrejövő szimpátia és egyben vonzalom. Az, hogy ki lesz szimpatikus vagy antipatikus az később is formálódhat, ahogy haladtok előre az ismerkedésben. Míg egy a millióhoz a valódi esélye annak, hogy az első látásra létrejött szerelem valóban megtörténik, vagy nem csak erős vonzalomról beszélünk, addig az esetek többségében hosszas ismerkedési folyamat részeként valósul meg a szerelem kialakulása. Nem azt állítom, hogy nem létezik szerelem első látásra, és nagyon szerencsés az, akinek ez sikerült még a múlt században. Inkább arra gondolok, hogy a 21. században a világ megváltozott és amellett, hogy megváltozott fel is gyorsult. Ráadásul az emberek többsége a kapcsolati deficitjeiket máshonnan próbálják pótolni. Az ismerkedés folyamatai átrendeződtek, ám a romantikára való vágy megmaradt. Még nem halt ki teljesen csak a világunk túlinstant ezek valódiságának megélésére. A kémia már egy teljesen másik témakört feszeget. Ezekre jó alapozni összességében, de nem szabad eltúlozni és elhinni, hogy ennyi elég a tökéletes kapcsolathoz. A tökéletes kapcsolat önmagában is egy illúzió. Kapcsolódni sajnos lehetséges olyan entitásokkal is, amelyek nem feltétlenül lesznek jó hatással az életedre. Ahhoz, hogy ez kiderüljön elengedhetetlen a másik ember alapos megismerése: a személyes jelenlét. Az igény, hogy megismerjétek egymás előnyeit és hátrányait, amelyeket később a szeretet által elfogadsz a másikban. Az igény arra, hogy megküzdjetek az élet nehézségeivel a való életben. Amennyiben pedig képtelen vagy rá, akkor ott a döntés lehetősége, hogy kiléphetsz a kapcsolatból. Egy bántalmazóval való kapcsolódásban viszont erre kevesebb az esély, mert már nagyon rövid idő is elég a traumakötés kialakulásához. Ezt többnyire „függőségnek” élheted meg, és a tévhittel ellentétben bárki beleeshet ilyen csapdába, nem kell ehhez társfüggőnek lenni.
A Twin Flames Universe sajnálatosan pontosan ezeket a vágyálmokat romanticizálja és torzítja. Az egészséges kapcsolódásra való vágy valódiságát az illúziókkal teszi tönkre egy spirituális közösségben. A Netflix új 3 részes dokumentfilm-sorozata a Twin Flames: Az igaz szerelem nyomában, egy magas szintű érzelmi visszaélést mutat be a nézőknek egy tanulságos keretben. Az aktuális modern problémák egyikét részletesen taglalja: a reményt arra, hogy megtaláljuk az igaz szerelmet instant módon. Azonban vannak, akik pénzszerzési lehetőségként tekintenek a szerelem intézményére. Ez természetesen nem egyenlő azzal, hogy nem lehetséges online ismerkedni, csak a sarkosság mértékére hívja fel a figyelmet. Tanulságos ez a három részes doku sorozat. Érdemes megnézni, mert felhívja a figyelmet a modern visszaélések módszereire: a dark web és a web közötti hajszálvékony határokra és azok árnyoldalaira. Érdemes a kettő közötti különbség tisztázásáról az érzékenyítés. Nagyon fontos, hogy a modern technológiának és az internetnek rengeteg jó oldala van!
Mit is jelent a Twin Flames Universe?
A Twin Flames Universe a Vanity Fair cikke nyomán, amelyben az alapító tagot idézik: „Nincs rajtad kívül semmi, ami akadályozna abban, hogy a szerelmeddel legyél.” – mondja a férfi. „Csak te.” Ami egyértelműen a bármi áron a másikkal kell lenni érzetet nyomatékosítja és arra ösztönöz, hogy bármi áron az ikerlánggal lenni. Az sem számít, hogy házas vagy ha bűntetett előéletű. A duót egyébként saját elmondásuk alapján egy isteni nő és egy isteni férfi tag alkotja, amely már önmagában is aggályos.